A tegnap, sikerült rávennem a kedves nejem, hogy elkísérjen a sétámon. Ismét szép idő volt, és ha nem viccel meg megint a fotó-kütyüm, - otthon nem ellenőriztem, és ismét lemerült elemekkel indultam útra - lehet, hogy kimegyümk a Budvár tetőre. Így viszont csak az erdőig sétáltunk, bent az erdőben én összekapartam egy kicsi erdei földet a következő földkeverékemhez, - februárban újra kell ültessem az amarilliszeimet,- és már indultunk is haza felé. Tény, hogy bár csak az erdőig voltunk eléggé elfáradtunk mindketten, én azt éreztem, hogy a derekam miatt a múlt héten nem jártam ki, csak a városban sétálgattam, tehát megint kiestem az edzésből, anyu pedig egyszerűen nincs szokva az ilyen hosszú túrákhoz, mert neki aztán hosszú volt nem vitás. Szerencsémre önként ajánlkozott, illetve az első kérdésemre, hogy jön-e igent mondott, így aztán amennyire csak lehetett visszafogta magát a zsémbelődéseivel. Fotót viszont csak kettőt sikerült csinálnom, a már említett ok miatt és mindkettőt én készítettem róla, de nekem így is megérte, jó volt együtt sétálni a késő őszi természetben
2008. november 16., vasárnap
Novemberi túra

Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése