Nos, ez egy régi, nagyon régi, irodalmi/helyi lap rovatcíme volt. Részletekre már nem emlékszem, csak arra, hogy tetszettek a rovat jegyzetei és mert most a többi kipróbált blogcímre mind azt írta ki a PC, hogy már foglaltak, hát ezt írtam be és láss csodát, alkalmasnak találtatott.
Szóval az ötletet mástól vettem, (nem árulom el, hogy kitől, de nem titok) arra gondoltam, hogy létre hozok egy külön blogot a tudományos hírek, események részére, - amik engem különösen érdekelnek természetesen - esetleg még egyet az egészséggel kapcsolatos net-irodalom részére, - koromból következik, hogy egyre többet foglalkoztat ez a téma is.
Igen ám de a második blog amit korábban már létrehoztam, nem működött ugyan úgy mint az első, illetve nem adott lehetőséget, hogy új URL címet tegyek elérhetővé rajta rákattintással. Nem tudom miért, és nem tartom kizártnak, hogy megint csak az én hozzánemértésem miatt nem működött, talán még ellenőriznem, kísérleteznem kellett volna, de mint annyiszor, már megint a könnyebbik megoldást választottam: töröltem a blogot, meghagyom az elsőt a tudományos híreknek eseményeknek - mit számít a cím? esetleg azon majd könnyebb lesz változtatni - s a "Tűnődéseim "-nek, hoztam létre új blogot. Majd meglátom, hogy hogyan oldom meg a harmadik ágát a blogomnak: az egészséggel kapcsolatosat.